Cserkeszőlő, több mint fürdő!
A cserkeszőlői fürdővel közvetlen összeköttetésben lévő szálloda és kemping barátságos, családias kiszolgálással, és a cserkeszőlői Gyógy-és Strandfürdő, valamint a Gyógyászati Központ minden szolgáltatásával várja a gyógyulni, pihenni, feltöltődni vágyókat. Budapesttől 150 km-re, Kecskemét és Békéscsaba között félúton, a 44-es sz. főútról könnyen megközelíthető zöld üdülőövezetben találhatók szálláshelyeink. Könnyíti a megközelítést a pár éve átadott M44-es autópálya.
A településnek nincs vasúti megállója, de helyette az autóbuszos közlekedés nagyon jól szervezett. Naponta többször érkezik, illetve indul járat, amely Kecskeméten keresztül jut el Budapest Népliget megállóba. Megyeszékhelyünkre, a közlekedési csomópontként híres Szolnokra is vannak közvetlen járatok, így onnan több irányba lehetséges az átszállás mind vonatra, mind autóbuszra. Szeged, vagy Békéscsaba irányába is könnyű az eljutás, átszállás nélkül érkezhetünk meg a két nagyvárosba.
Szállodánk Cserkeszőlőn az egyetlen, amelyből zárt folyosón keresztül a fürdőbe juthatnak a vendégeink. Ezáltal télen-nyáron ideális üdülőhelye mindenkinek, aki szeretne minél közelebb lenni a fürdőhöz és a gyógyszolgáltatásokhoz. A fürdő minden korosztály számára kínál szórakozási, sportolási és gyógyulási lehetőségeket. Akár a szálloda, akár a kemping vendége legyen is Ön, mi segítünk a TB által támogatott gyógykezelések igénybevételének szervezésében.
SZÁLLODÁNKRÓL
A Touring Hotel nagy hagyományokkal rendelkezik a gyógy- és egészségturizmus területén. Barátságos kiszolgálás és közvetlen ügyintézés várja az idelátogatókat. Különböző szobatípusainkkal több féle szállásigénynek igyekszünk megfelelni árban és minőségben is. Többségében kettő-, illetve háromágyas szobákkal rendelkezünk, de vannak családok számára ideális négyágyas, pótágyazható ikerszobáink is, ahol a szülők és a gyerekek szeparáltan tudnak pihenni. Szobáinkban az egyszemélyes ágyak mérete 90 x 200 cm, a franciaágyak 180 x 200 cm nagyságúak.
A háromszintes, 46 szobával, és összesen 111 férőhellyel rendelkező szálloda 1982 óta folyamatosan megújulva szolgálja a Cserkeszőlőre látogatók kényelmét. 2003 óta Cserkeszőlő Önkormányzata az épület és a körülötte elterülő kemping tulajdonosa és üzemeltetője is. Bízunk abban, hogy még nagyon sok évig nyújthatunk vendégeinknek szállást, kikapcsolódást, és gyógyulási lehetőséget.
SZOLGÁLTATÁSOK
- RECEPCIÓ SZOLGÁLAT: Szállodánkban 0-24 óráig folyamatos recepciós szolgálat működik. A nap bármely órájában fogadjuk a foglalásokat.
- PARKOLÁS: Érkező vendégeink az épület előtti és az udvari zárt parkolót díjfizetés mellett vehetik igénybe.
- ÉRTÉKMEGŐRZÉS: Értékeiket egy központi széfben ingyenesen elhelyezhetik.
- INTERNET: Az épületben vezeték nélküli (Wifi) internetcsatlakozási lehetőség van.
- MOSODAI SZOLGÁLTATÁS: Minden kedves vendégünk igénybe veheti a szálloda mosodájának szolgáltatásait. Tájékozódjon a recepción.
- OROVOSI SZOLGÁLTATÁSOK: A gyógyászatunkon reumatológiai szakrendelés működik, amelyhez kezelések széles köre tartozik. Ha reumatológiánkon szeretné kezeltetni magát, kérjük hozzon magával háziorvosi beutalót, és érdeklődjön a 06-56-568-466-os telefonszámon. A Gyógyászati Központban továbbá kardiológiai szakrendelés is működik.